PÉCSI TUDOMÁNYEGYETEM

PTE TÁNCEGYÜTTES

 

Tervek

2015. május-június folyamán tervezzük elkészíteni a „Vissza a mesékbe” című fotósorozatot, melynek alkalmával a legismertebb mesehősöket Pécs különböző pontjain, a rájuk jellemző környezetben örökítjük meg, az érdeklődő gyermekek bevonásával.

2016-ban tervezzük megrendezni második táncos mesedarabunkat, melyben az elsőhöz hasonlóan szintén nagy szerepet kapnak a mesék és mesefigurák, melyek a gyerekek életét színesítve, képzelőerejüket erősítve, lelki fejlődésüket elősegítve kiegyensúlyozottabb felnőttekké tehetik őket.

2016-ban kiállítást tervezünk, melyen a projekt eddigi eseményeinek legérdekesebb fotói, jelmezei és a mesekönyv-gyűjtő akció különleges darabjai lesznek láthatók.

2016-ban szeretnénk kiadni azt a mesekönyvet, amiben a darab történetét feldolgozva, a mesék világán keresztül, a tradicionális illusztrációk hagyományait követve, a sorok között elrejtve, tanulságként jelenik meg üzenetünk lényege.