Kovács Réka

Volt
PTE ETK

Kar,szak: PTE ETK, dietetikus szakirány, 2011-es évfolyam
Miért jöttél a PTE-re: 
Családomból többen végeztek már a PTE-n és csak pozitív visszajelzéseket hallottam tőlük, illetve magáról az Egészségtudományi Karról is sok jót hallottam, ezért döntöttem úgy, hogy itt folytatom tanulmányaimat.

Mióta táncolsz: 1997 óta 

PTE Táncegyütteshez való csatlakozás időpontja: 2011. szeptember

Táncolt stílusok: majorette, jazz, és hip-hop  A PTE Táncegyüttes tagjaként megismerkedtem a különböző társas táncokkal (néptánc,keringő,salsa,samba),és a balettal.

Kedvenc táncstílusok: majorette, ezt 13 évig tanultam

Edzések hangulata: Nagyon jó a hangulat az edzéseken. Remek kikapcsolódási lehetőség a hétköznapi fáradalmak után, nemcsak sport, hanem a társasági élet színtere. Az évek során igazi csapattá kovácsolódtunk. 

Legemlékezetesebb fellépés: Legemlékezetesebb fellépésem egyértelműen a Meseszép… című két felvonásos táncest volt. Nagyon sokat készültünk rá és meg is lett az eredménye, hiszen nagy sikert aratott. Ezen felül pedig úgy gondolom, ez igazán összehozta a csapatot. A rengeteg edzés, a ruhapróbák és végül az előadás mindenképpen maradandó élmény számomra.

Mit adott neked a tánccsoport?

A táncegyüttes lehetőséget biztosított nekem arra, hogy az egyetemi éveim alatt is folytathassam a táncot. Bekerülve a csapatba nagyszerű embereket ismertem meg. Szinte mindenki más-más stílust táncolt, mielőtt ide került volna, ezért is vagyunk színesek. Nem gondoltam volna, hogy egyszer egy olyan nagy sikerű két felvonásos önálló táncestnek lehetek a részese, mint a Pezsgő-Tánc-Emlékek vagy a Meseszép. Örülök, hogy a tánc az egyetemen is a mindennapjaim része lehet.

Miért jó a táncegyüttes tagjának lenni?
A PTE Táncegyüttes tagjának lenni remek dolog, hiszen az ember az egyik leglátványosabb mozgásformát gyakorolhatja, a táncot. A tánc jót tesz mind a testnek, mind a szellemnek. Büszke vagyok, hogy a csapat tagja lehetek, hiszen nem csak a táncot népszerűsítjük, hanem öregbítjük egyetemünk jó hírnevét.